Pörölycsapás az ellenzéki szavazóknak: visszavonul a kedvencük, a „mocskos fideszes” zenész
„Sokat gondolkoztam azon, hogy mikor és hogyan kommunikáljam ezt felétek úgy, hogy ne vezessek félre senkit” – írta az előadó.
„Sokat gondolkoztam azon, hogy mikor és hogyan kommunikáljam ezt felétek úgy, hogy ne vezessek félre senkit” – írta az előadó.
A celebek kihasználták azokat az állami programokat, amelyek arra lettek kitalálva, hogy segítsenek a nehéz helyzetben levő zenészeknek.
Egyvalamire nincs példa: hogy valaki a neme vagy a kora miatt legyen képtelen valaha is újat, mást csinálni.
Az előadó nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnöknél.
A zenész szerint ez a hozzáállás több generációra is kiterjed.
A zenész fokozódó népszerűségével a 2023-as bevételei is iszonyúan megnőttek.
A Duna-parton kapták lencsevégre a világhírű brit pop-rock zenekar frontemberét.
Nem lenne meglepő, ha hirtelen kiderítenék róla a baloldali megmondóemberek, hogy mégsem tud gitározni.
Hozzátette, a közbiztonság szempontjából is nagyot lépett előre az ország.
Egy valódi kordokumentum, ami jól mutatja, pestiesen szólva, hogy miből lesz a cserebogár.
„Jöjjön, vágjon szájba, ha akar. Én nem félek tőle” – mondta a kritikus.
A pontos dátumot egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A zenekar másik tagjával, Zalánnal kapcsolatban kifejtette, hogy a gitárosuk valószínűleg belefáradt már a közös munkába.
Hány betiltott lemez került elő az asztalfiókból a rendszerváltáskor az enyémeken kívül? – tette fel a kérdést a zenész.
„Meg kéne téged ölni, te szemét magyar” – mondta az ismeretlen támadó a zenésznek.
A hegedűművész-házaspár Kokas Katalin és Kelemen Barnabás tényleg úgy beszélnek, ahogyan élnek. Ezért hamar sutba vágtuk a fejben előre bekészített kérdéseket, és arról folyt a szó, ami csak úgy eszünkbe jutott: gyerekekről, mesterekről, ölelni való hangszerekről.
Bősze Ádám zenetörténész, antikvárius, műsorvezető hosszú ideje azon dolgozik, hogy oldja a komolyzene világára oly jellemző merevséget. Interjúnk.